Színtanácsadás előtt és után-Nóra

Nórival az még az egyetemről ismerjük egymást. Mondhatni ezer éve. Aztán, talán nem véletlenül, újra összehozott minket az élet… Ő két hónappal ezelőtt járt nálam egy nagyon jó hangulatú Színtanácsadás és Testalkatelemzés workshopon.

Ő is tipikusan az a karakterű nő, aki ha elkezdené otthon elemezgetni magát, nagyon könnyen landolhatna az ősz típusok között, már ha csak a táblázatokat nézzük. Aztán mégsem. Nagyon nem. Nézd meg, mennyire öregítik a meleg, lágy ősz színek.

Miért kerestél meg engem?

Teljesen véletlenül bukkantam Rád: a Facebook felhozta a Zeka Stylingot, és megismertelek a fotón (nem volt nehéz, korábban 5 évet együtt jártunk egyetemre). Utólag kiderült, hogy nemrég egy közös ismerősünk járt nálad, aki sokat mesélt nekem a hivatásodról. Nagyon kíváncsi lettem: egyrészt, hogy mi lehet ebben annyira jó, hogy eldobd érte a korábbi munkád, másrészt hogy valóban működik-e ez az egész. A saját szememmel szerettem volna látni (amúgy is vizuális típus vagyok)! Innentől állandóan azt lestem, hogy mikor lesz végre olyan időpontban workshopod, amire el is tudok menni.

Milyen élethelyzetben voltál?

Több, mint 8,5 éve vagyok itthon a gyerekeimmel, a legkisebb most 2,5 éves. Lassan készülök vissza a korábbi munkahelyemre.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra?

Nagy érdeklődéssel érkeztem. Előtte megnézegettem az alapokat, hideg és meleg színek, hasonlók, de nem vittem túlzásba (sokáig azt sem tudtam mi az a színtanácsadás). Igyekeztem elengedni mindent, amivel esetleg meghatározhattam vagy megtippelhettem volna a színtípusomat. Inkább csak a kíváncsiság és a nyitottság erősödött bennem, amikor megérkeztem.

Mik voltak a legnagyobb kételyeid?

Mivel elég kicsi a ruhatáram, nem nagyon voltak komolyabb kételyeim. A hideg és meleg színekből is vannak kedvenceim, ezért előre számítottam rá, hogy valószínű lesznek, amiket továbbra is bátran viselhetek, és lesznek, amiket jobb, ha elsiratok, vagy legalábbis óvatosabban használok.

Hogyan érezted magad nálam?

Egy workshopon vettem részt, többed magammal. Nekem nagyon hasznos volt meghallgatni a többiek motivációját, vélekedését, megfigyelni az arcuk változását a kendőzés során. Megkockáztatom még a sajátomnál is jobban érdekelt! Iszonyatosan izgalmas volt látni, ahogyan változtak a vonásaik a meleg és a hideg színek hatására! Szerencsére mind a négy évszak képviseltette magát ezen a kis összejövetelen, azóta is hatása alatt vagyok!!!

Mi okozta a legnagyobb meglepetést?

Azon lepődtem meg a legjobban, hogy nekem tulajdonképpen jól állnak a hideg kék színek. Sosem hordtam szinte semmilyen kéket, mert egyáltalán nem tudtam magamon elképzelni. Egészen addig, amíg rám nem adtál egy királykék felsőt a stúdióban! Hazafelé azon örömködtem, hogy végre-végre! Ezentúl összeöltözhetek a Férjemmel, aki amúgy is állandóan kék árnyalatokban érzi jól magát :)))

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?

Tudatosabb, és ha lehet mondani, felszabadultabb lettem. Sokkal könnyebben kombinálom össze a színeket és a ruhadarabokat. Régebben, a gyerekek előtt ezt “prímán” megoldottam: feketét feketével. Elrontani nem lehet. Ja de! Bár abban az időszakomban inkább úgy voltam vele, hogy jobb, ha beleolvadok a környezetbe. Aztán ahogy telt-múlt az idő, megjelentek az életemben a színek: érdekes egyébként, mert minden babavárásnál más árnyalathoz vonzódtam (pedig mind fiú). Jobb később, mint soha: velük elkezdtem színeket hordani, amit az idő múlásával egyre jobban élvezek! Már nem szobrozok a tükör előtt fél napot, hogy akkor miben menjek másnap este színházba. Nekem a testalkatelemzés is nagyon hasznos volt, melynek során rengeteg tippet kaptam tőled arra vonatkozóan, hogy milyen ruhadarabokat keressek! Mindezek – főleg most, munkába állás előtt – számomra óriási segítséget jelentenek!!

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?

Egyesek szerint “kipihentebbnek” tűnök, pedig ha tudnák… szóval csak annyi történt, hogy próbálom jól megválasztani (különösen) az arcomhoz közeli színeket. Meg talán többen bókolnak, hogy mennyit fogytam, pedig már nem most és nem annyit, mint hinnék; egyszerűen csak a számomra megfelelő fazont viselem.

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkoznak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Ne hezitáljatok rajta! Rengeteg időt (nekem ez a legértékesebb), energiát és pénzt megspórolva tudtok majd választani a boltokban, és jobban fogjátok magatokat érezni a bőrötökben, Ez utóbbit pedig mindannyian megérdemeljük!

 

Megosztás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás