Színtanácsadás előtt-után- Annamari

Sokan félnek attól, hogy színtanácsadás után mi lesz az elbújós, semleges színű ruhatárukkal. Tartanak a színektől, attól, hogy észre fogják őket venni.

Mit tesz egy színtanácsadás? Kinyitja  lehetőségek tárházát. Nem kell élénk színeket választanod, ha nem akarsz. De lehet félénknek lenni úgy is, hogy közben jól nézel ki. Annamari is a új fejezetet nyitott és nézzétek, milyen jól tette:

Miért kerestél meg engem? Milyen élethelyzetben voltál?

9 év otthon töltött GYED/GYES időszak után kb. 1 évvel a munkába visszatérés előtt jó ötletnek tűnt barátnőimmel felkeresni „egy” színtanácsadással foglalkozó stylistot. Valahogy mindig éreztem, hogy szürke egér vagyok a mindennapokban, és ebből mindenképp szerettem volna kitörni. Szeretném, ha 4 gyönyörű kislányom büszke lenne az anyukájára, hogy ezzel is példát mutassak nekik, és megtanulják, hogy a megjelenés fontos

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra? Mik voltak a legnagyobb kételyeid?

Izgatottan és kíváncsian vártam a tanácsadást, nem tudtam mire számíthatok, előtte nem sokat hallottam erről a témáról és nem is nagyon foglalkoztatott. Számomra egy jó bulinak tűnt a dolog (ami azóta is tart). Nem gondoltam bele, hogy ez azzal fog járni,hogy a fél ruhatáram mehet a kukába.

Hogyan érezted magad nálam? Mi okozta a legnagyobb meglepetést?

Az egész tanácsadás jó hangulatban telt, csak csajok, csajos témával gyerekek nélkül…5 óra olyan vígan elröppent mintha 2 perc lett volna. A színtanácsadás is szívemnek kedves színeket hozta eredményül, – nem is értem korábban miért voltam ennyire nyuszi színek terén-, a testalkat elemzés pedig feltette az i-re a pontot . Nem gondoltam volna, hogy a számomra magamon nem tetsző dolgok palástolásával csak még inkább kihangsúlyozom a hátrányaimat.

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?

Nem voltam soha az a nagy ruhavásárlós, csak akkor vettem magamnak valamit, ha muszáj volt. Mindig féltem leemelni egy-egy darabot a polcról, hogy vajon jól állna- e nekem ? Így mindig a semleges színek mellett maradtam. Sokkal tudatosabban vásárolok ruhát. Egyszerűbb a vásárlás, mert már a közelükbe se menyek, azoknak a daraboknak, amik nem szerepelnek a színpalettámon, ill. amelyek fazonja nem előnyös számomra.

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?

Többször mondják,hogy csinos vagyok, és most már látom rajtuk az őszinteséget is. 18 éve nem látott osztálytársaim azt mondták legutóbb az osztálytalálkozón, hogy nem változtam semmit pedig 18 év nem kevés….
A férjem pedig megjegyezte, hogy egyre jobban nézek ki és nehéz nekem így ellenállni – bár ó akkor is dicsért, mikor szürke egér voltam.

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Ne gondolkozzanak! Menjenek! Megéri az árát. Hosszú távon biztos. Remek önismereti tréning is. Rólam tudni kell, hogy nagyon anyagias vagyok, de ezt a „befektetést” nem bántam meg. Igazából nem is értem, miért gondolkoznak ezen emberek?

Ha te is szeretnéd megtapasztalni magadon a színtanácsadás hatását, itt bővebben olvashatsz erről a szolgáltatásomról.

[button link=”https://zekastyling.hu/szintanacsadas-3/”] Színtanácsadás Neked[/button]

Megosztás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás