Színtanácsadás előtt-után Andi

Legtöbbször anyukák keresnek meg engem, de mégis sok olyan ügyfelem van, aki  teljesen más élethelyzetben kér iránymutatást. Így volt ez Andival is, aki egy szakítás után szeretett volna megújulni. A tanácsadás után nem csak új színekkel telt meg a szekrénye, hanem …. no de ezt mesélje el ő maga.

Miért kerestél meg engem? Milyen élethelyzetben voltál?
Egy nagyjából két éves kapcsolatból való kilépés után úgy éreztem, szükségem van valami újdonságra, egy kis önbizalom-tuningra, illetve szerettem volna koncepciót látni a ruhatáramban. Szakítás előtt pár hónappal váltottam munkahelyet és munkakört is, a komfort zónám pedig lobogott utánam „majd jövööök” felirattal. Több hónapja szemeztem különböző felületeken stylistok és színtanácsadók munkájával, de egyiket sem éreztem magaménak… amíg bele nem futottam egy közösségi oldalas Zeka hirdetésbe! És jött az érzés, hogy igen, erre van szükségem, és pont volt még egy utolsó szabad hely a színtanácsadós-testalkatkibeszélős workshopon.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra? Mik voltak a legnagyobb kételyeid?
Volt sejtésem arról, hogy milyen témakörökre számítsak, de meglepetésként ért, hogy milyen kidolgozott tudományág áll az egész mögött… kicsit féltem, hogy mi lesz a végeredmény (mi lesz ha nem fog tetszeni a színtípusom című rinya…), ki kell-e dobnom a teljes ruhatáram, és egyáltalán a tanácsadás segít-e önmagamat jobban megismerni. És persze, nem kevés erő kellett ahhoz, hogy smink nélkül krúzoljak át BKV-val a városon, és találkozzam ismeretlen nőcikkel.

Hogyan érezted magad nálam? Mi okozta a legnagyobb meglepetést?
Az első fél órában izgultam, aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni a színekről, stílusokról, egyre felszabadultabb lett a csapat, és imádtam! Annyi információval bombázott minket Zsófi, hogy több napig tartott mire feldolgoztam… viszont nagyon feltöltött pozitív energiával, gyakorlatilag szoftverfrissítésen mentem keresztül :). Nagyon jó volt a társaság, szinte mindenki más élethelyzetből került oda (nekem ez nagyon tetszett!). Legnagyobb meglepetés a saját színtípusom volt – a saját tippem egy lágy nyárnak álcázott élénk tavasz volt, és tényleg: voilá, így lettem világos nyár. Nagyon profi dolognak tartottam a színtípusok után a sminkelés átbeszélését, miután senki sem találta el a saját színeit korábban, egy jó rúzs / szemceruza pedig csodákra képes. Főleg ha nem kell ezek nélkül BKV-zni!

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?
Röviden: én 🙂 Hosszabban: a legjobb színek megtalálása és a szoftverben történő rendrakás után kipróbáltam kicsit máshogy hordani a meglévő ruháimat, azokat a színeket előnyben részesíteni, amelyek a legjobbat hozzák ki belőlem. Funfact: egy pár hétre szelektíven színvak lettem – semmit sem láttam jó színnek, és próbáltam azzal leküzdeni, hogy az üzletekben nézelődve a kis kártya segítségével megtanulja a szemem a hideg/meleg árnyalatok különbségeit… már javulófélben vagyok, fő a kitartás 😀 Tudatosabban vásárolok: csak azt veszem meg ami passzol hozzám és kombinálható a ruhatáram jó darabjaival, és a tanácsadással megismertem jópár nőcit, akikkel élmény tapasztalatot cserélni, és szakértő szemmel segítenek bármilyen smink / ruha kérdésről legyen szó.

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Állati sok bókot kaptam a munkahelyemen, a barátaimtól, a családomtól és a legjobb: átsugárzott a munkavégzésemre is ez az egész, és hetekkel később megkaptam egy pozíciót, amiről korábban elutasítottak! Kell ennél több?

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?
Nem érdemes sokat gondolkodni rajta, mihamarabb vegyenek részt tanácsadáson! Élethelyzettől, kortól, nemtől függetlenül egy nagyon jó dolognak tartom, sőt egyfajta terápia is ez, és segít közelebb és harmóniába kerülni önmagunkkal. Számomra életem egyik legjobb befektetése volt, örülök hogy nem gondolkodtam rajta túlzottan sokat 🙂

Megosztás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás