Színtanácsadás előtt-után- Margó

Margó is a gyönyörű meleg ősz típusú ügyfeleim közé tartozik. Fantasztikusan szépen állnak neki a meleg, tört árnyalatok. A haja is természetesen vöröses tónusú. 🙂 Ő mesél most nektek arról, hogy hogyan érezte magát nálam.

Miért kerestél meg engem? Milyen élethelyzetben voltál?
Praktikus embernek tartom magamat, aki utál vásárolni. Emellett szerettem volna harmonikusan felöltözni néha, de ez nem mindig sikerült. A tükör nem mutatta azt a képet, ami a fejemben volt. Pedig hordtam színeket, és kifejezetten kerültem a fekete-szükre-sötétkék hármast. Gondoltam, ha egy szakemberrel átbeszélem ezt a dolgot, akkor egy olyan útmutatást kapok majd, amivel a vásárlás se lesz horror, mert pontosan tudni fogom, hogy mit is keresek.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra? Mik voltak a legnagyobb kételyeid?
Kételyeim nem voltak, pozitív izgalommal vártam a találkozást. Volt már néhány hölgy, akinél láttam milyen jól működik ez a dolog.

Miért engem választottál?
Mások személyes tapasztalatai, a weblap profi felépítése, átláthatósága sokat számított. Tudtam (sejtettem), hogy a pénzemért mit fogok ott kapni, hiszen elegendő információt találtam a honlapon, és a felmerülő kérdéseimre korrekt válaszokat kaptam Zsófitól. Úgy éreztem jó kezekben vagyok.

Hogyan érezted magad nálam?
Kifejezetten kellemes volt a találkozás. Ha volt is bennem minimális szorongás, hamar feloldódott Zsófi barátságos
stílusa hatására.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést?
Meglepetés nem igazán ért. Nem tippelgettem, hogy milyen típus lehetek, még a színeket se láttam igazán. Nekem a
barack egy gyümölcs, a padlizsán zöldség és a fukszia egy virág volt, nem szín.
A palettámat meglátva viszont úgy éreztem, hogy „igen, megérkeztem”.

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?
A tanácsadás előtt úgy mentem ruhát, cipőt venni magamnak, hogy a szokásos feltételek teljesülése után (anyag,
fazon, praktikum, szín) jött a nagy kérdés: „passzol ez a holmi a ruhatáram 80 %-hoz?”. Aztán két üzlet után
berágtam, és nem vettem semmit. Ha pedig mégis vettem valamit, otthon realizáltam, hogy vettem egy újabb
unalmas darabot, aminek nem is örülök. A gyerekeink születése után férjem volt az, aki segített kicsit rendbe szedni a ruhatáramat, de nem várhatom el ezt tőle állandóan.
Zsófi után kellett persze némi rutin, meg inspiráció, de most már tudom mit keresek, így könnyebb választani.
Bátrabban veszek fel izgalmasabb ruhákat is, és még rúzst is használok néha, mert tudom mi áll jól.

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Pozitív visszajelzéseket kaptam, de a legfontosabb férjem elismerő tekintete, amikor rám néz. Meg jó belenézni a
tükörbe.

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Magamból kiindulva én azoknak (is) ajánlom, akik utálnak ruhákat próbálgatni és vásárlásra időt pazarolni. De biztos vagyok abban is, hogy az önbizalomhiányt is helyre teszi Zsófi, hiszen a „meglévő” szépséget hozza ki belőled, nem
szeretne megváltoztatni.

Megosztás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás