Évekkel ezelőtt elkezdtem követni egy Wendy nevű amerikai fashion blogger leányt az interneten. Lenyűgözött a stílusa, a kedvessége, a profizmus, ahogy mindenhez hozzáállt. Látszott minden bejegyzésén, fényképén, hogy imádja amit csinál. 2012 írtunk, mikor év végéhez közeledve közzétette ezt a videóját. Én pedig ültem a laptopom előtt és bőgtem.
Megevett a sárga irigység. Nem a ruhákért. Nem a cipőkért. Nem a gyönyörű helyekért. Sem a róla készült csodálatos képekért. Hanem azért, mert azt csinálta, amit szeretett. Amiben jó volt. Amire vágyott.
Én pedig minden reggel beültem ugyanabba a kocsiba, leültem ugyanaz elé az excel tábla elé és futottam a mókuskerékben. Abban a munkában, amire tizenéves korom óta készültem. Amiről azt hittem, hogy boldoggá fog tenni. Ami miatt középiskolát, egyetemet választottam. Mikor ott volt? Az elején vitt a tenni akarás, a változtatni vágyás. Aztán jöttek a mindennapok… Sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez nem én vagyok. Ez a videó volt az első csepp abban pohárban, ami évekkel később aztán betelt.
Szenvedtem minden nap. Boldogtalan voltam, feszült és ideges. Nem találtam a helyem. Sokkal később, ültem az autómban egy nap és hallgattam a rádiót. Tudod, mikor százszor hallottad ugyanazt a dalt és mégsem fogod fel a szövegét. Aztán egy késő délután, mikor egy olyan igazi, mélypontos munkanap után mentem hazafelé, utat tört hozzám ezt a dal a Margaret Islandtől.
„Ez az egy van, Ez az egy élet, Ez az egy sincs, Ha nem éled. Ez az egy van, Ez az egy élet, Ez az egy, Ugye érted?”
Nekem pedig, aki temette már el barátját 27 évesen, végre leesett a tantusz. Hogy már nem akarok így élni. Hogy változtatni szeretnék az életemen. Hogy kár minden napért, amit úgy élek, ahogy nem akarok.
Vettem egy nagy levegőt és fejest ugrottam a semmibe. Kiléptem a biztonságot adó, családi cégből és nekivágtam, hogy egyedül megvalósítsam azt, ami majd engem teljessé tesz. Ami miatt mosolyogva fogok munkába indulni.
Tudod mi történt azóta? Már nincs bennem sárga irigység, ha a fenti videót nézem. Mert az én fejemben ott pörög a sajátom. Mert azt csinálom minden nap, amit imádok. Feltölt. Boldoggá tesz és arra sarkall, hogy jobb és jobb legyek.
Köszönöm, hogy te is a részese vagy ennek az utazásnak! 🙂
Wendy blogját itt találjátok: Wendy’s Lookbook
