Kati egy éve járt nálam először egy bloggereknek, kézműveseknek tartott színtanácsadás workshopomon. Annyira emlékszem az arcára, ahogy kivirult a saját színei láttán. Ragyogott az élénk, kontrasztos tél színekben. Ő is élő példa rá, hogy nem érdemes öndiagnózis alapján színtípust meghatározni. Nála is 2 perc alatt ment a levesbe a lágy nyár elképzelés,  végeredmény pedig a csodaszép élénk tél lett.

De meséljen Kati, hogy hogyan érezte magát nálam egy év távlatából. 🙂

Miért kerestél meg engem?

Már nagyon régóta szerettem volna megismerni a színeimet, kacérkodtam a gondolattal, hogy felkeresek egy színtanácsadót, de a régóta tartó hezitálásomat felülírva aztán jött a csodás lehetőség – egy Veled való együttműködés – ahol megnyertem egy színtanácsadás workshop egyik helyét.

Milyen élethelyzetben voltál?

Az új, otthonról végezhető munkám új szituációt hozott az életembe, így az ülőmunka következtében nem előnyére változó testalaktom mellé szinte mindig csak otthoni, lezser, „oviba szaladós” ruhákat hordtam, ezáltal azt éreztem, hogy kezdek beszürkülni, láthatatlanná válni. Egyik ruhámat, egyik rúzsomat és a gardróbom tartalmát sem szerettem már.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra?

Hiába szerettem volna egy színtanácsadáson részt venni, emellett szkeptikus is voltam, illetve egy picit „úri mulatságnak” gondoltam. Mérhetetlen kíváncsiság volt bennem, hogy valóban olyan sokat ad-e hozzá a megjelenéshez az, hogy tisztában van valaki a színeivel és az alkatával.

Mik voltak a legnagyobb kételyeid?

A legnagyobb kételyem talán abban volt, hogy valóban észre lehet-e majd venni, hogy mik azok a színek, amik nekem jól állnak, és ezt egy valaki mi alapján fogja látni, mert lehet, hogy egy másik színtanácsadó másképp látná, illetve mivel azt gondoltam (nagyon is rosszul), hogy maga a színtanácsadás és testalkatelmezés egy luxus szolgáltatás, ezért feszengeni fogok a workshopon. Minden kételyem szinte egy pillanat alatt elmúlt J

Hogyan érezted magad nálam?

Ha a tanácsadásra visszagondolok, rögtön mosolyognom kell, hiszen egy vidám, inspiráló és nagyon jó hangulatú délelőtt jut eszembe. Pozitív személyiséged már eleve olyan környezetet teremt egy tanácsadás során, hogy egy nő már ettől feltöltődik. Közvetlen voltál, segítőkész és nagyon figyelted minden rezdülésünket, minden kételyeinket eloszlattad.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést?

Engem már évek óta érdekelt színtípusokkal kapcsolatos téma, és kíváncsian kutattam az interneten különböző színtanácsadással foglalkozó oldalak után, kitöltöttem számtalan tesztet, a Pinteresten egy egész táblám volt a különböző színtípusokról. Hosszas kutakodás után végül besoroltam magam egy típusba (lágy nyár) és éveken át aszerint próbáltam öltözködni, ami nagyon téves irány volt.
Arra már viszonylag korán rájöttem, hogy az általam sokáig kedvelt barna-bézs árnyalatokban állandóan betegnek nézek ki, egyszerűen csak nem éreztem magam jól bennük, de akkor még nem tudtam miért. Aztán a téves színtípusba való besorolásom sem hozta meg a várva várt eredményt, és hol a hajamra, hol a felszedett kilókra, hol pedig a ruha rossz fazonjára fogtam, hogy miért nem érzem magam jól a bőrömben szinte egyik ruhában sem.

A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor a kendőzés során egyértelműen láttam a többi workshopos társammal együtt, hogy bizony a vélt színtípus olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Fantasztikus felismerés ért, hogy én valójában egyáltalán nem egy lágy nyár, hanem egy élénk tél típus vagyok. Csodálatos volt látni, ahogy az arcom kivirul, a szemem kinyílik a hozzám illő kendőkkel.

A férjem látva a lelkesedésemet és az azonnali pozitív változást, pár hónappal később születésnapomon meglepett egy egyéni színtanácsadással és testalkatelemzéssel, a Pillangó programmal. Itt sokkal hatékonyabban és egyénre szabva tudtuk megnézni újra a számomra tökéletes kendőket, illetve átbeszéltük a színeimhez leginkább illő sminkeket és az alkatomhoz leginkább illő fazonokat. Itt ért a következő meglepetés-sorozat. Olyan rúzsokat adtál a kezembe, amiről egyértelműen azt mondtam zsigerből, hogy biztos nem lesz jó nekem, utána pedig a kezembe nyomtál egy magas derekú farmert, amire szintén a „Biztos nem veszem fel” volt a válaszom. Természetesen a rúzsok nagyon szépen kiemelték az arcom, a magas derekú farmerben és a többi ajánlott ruhadarabban pedig ott helyben fogytam 10 kg-t. 🙂

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?

Szavakban nehéz kifejezni ezt a hihetetlen élményt, ami a tanácsadás során ért. Úgy éreztem a színtanácsadás után,  hogy minden kitisztult számomra, minden a helyére került, mindennel tisztába kerültem, mi miért nem állt jól előtte. Csodálatos felismerés volt, hogy mennyire nem a színeimet hordtam, mondván nyilván a rúzsom/hajam/szemfestékem színe ami nem jó az általam “jónak” hitt ruhához. Azt hittem, hogy az előbb leírt mondatok kicsit közhelyesek, mikor valaki ezt mondta egy színtanácsadás után, de ez tényleg így van. Azt éreztem és érzem azóta is, hogy sokkal tudatosabban tudok vásárolni magamnak, sokkal tudatosabban sminkelek, és sokkal tudatosabban állok minden reggel a gardrób elé. Már nem futok felesleges köröket a boltban, a vásárlás már nem nyűg, mert nem tudom a bőség zavarában mihez nyúljak, hanem egy gyors, élménydús eseménnyé vált. Most már látom a színeket a boltban, le merem venni a polcról őket, illetve sokkal jobban szeretek azóta sminkelni, és örömmel használom az élénk rúzsaimat, még ha „csak” az oviba is megyek a gyerekekért. A gardróbomba örömmel lépek be, és bárhova nyúlhatok, mert tudom, hogy most már a tudatosan kiválasztott ruhadarabok vannak ott. Nőiesebb, változatosabb és természetesen sokkal színesebb lett a megjelenésem azóta.

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?

A legnagyobb elismerés nekem és a Te munkádnak is, hogy azóta ha a számomra megfelelő színekbe öltözködöm és az előnyös rúzst használom, illetve ha az előnyös ruhafazonokat öltöm magamra, nem győzöm bezsebelni a napi többszöri “De jó ez a szín rajtad!”, “De ki vagy virulva!”, “De jól nézel ki!”  „De sokat fogytál!” (pedig nem J) típusú mondatokat, és ehhez „csak” a  megfelelő színeket és az alkatomnak megfelelő ruhákat hordom.

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Azt hiszem nem kell tovább ragoznom, hogy szakértő segítség nélkül a számunkra, színtípusunknak megfelelő színek megtalálása nem lehetséges. Senki se gondolja azt, hogy ez egy felesleges „úri mulatság”, és azt, hogy ő márpedig tudja milyen színek és fazonok állnak jól neki. A tanácsadás után azt éreztem, hogy ezt minden nőnek kötelezővé tenném, hiszen annyit tesz hozzá az önbizalomhoz, a magabiztossághoz, a tökéletes megjelenéshez. Téged receptre kell felírni a nőknek  🙂 A tudatos öltözködés és színválasztás eredményeként kapott bókoknak pedig csakis pozitív hatása lehet. A Veled való találkozásom életem egyik legjobb döntése volt, azóta azt érzem, hogy sokkal jobban el tudom fogadni magam, sokkal tudatosabb vagyok az öltözködésben, tudom, mi az, ami kiemel engem, miben ragyoghatok és ezáltal nagyon rendbe kerültem magammal.

Kati egyébként csodaszép horgolt tárgyakat és ruhákat készít. A termékeit itt tudjátok megnézni: http://meskok.hu/

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás