Érdekes dolog az én munkám. Legalább annyi pszichológia van benne, mint színtanácsadói praktika. No és nem mindenkinek öröm és boldogság a tanácsadás folyamata. Nem biztos, hogy azt fogod hallani, amit szeretnél. Mint jelen esetben Kati, akinél a ruhatár nagy része fekete ruhákból állt.

Kati az egyik olyan ügyfelem, akire ha ránézek, végtelenül büszke vagyok. RÁ! Ugyanis mikor ott ült a székemben, azt láttam az arcán, hogy ez az egész egy baromság. Szentül meg votlam győződve, hogy ha valaki nem fog változtatni a színein, az ő lesz. Annyira ragaszkodott a feketéhez és olyan mélyen meg volt sértve, hogy el akarom venni tőle, hogy nem hittem, hogy el fogja engedni.

Aztóta eltelt fél év, Kati pedig a Zárt csoportom egyik legaktívabb és inspiráló tagja lett. Napi szinten mutatja meg a gyönyörű, tavasz színű szettjeit. Nekem ő az élő példa rá, hogy ha valaki akar, tud változni. De mesélje el ő, hogyan élte meg a nálam töltött pár órát. Vigyázz, ezúttal nem csak csillámpónihányás és szivárvány tartalom következik!

 

Régóta készülök leírni neked, hogy hogyan is éltem meg a színtanácsadást nálad.

A tanácsadásra alapvetően egy barátnőmmel mentünk volna el, én voltam az értelmi szerző, hogy mindenképpen szükségünk van ilyen típusú programra is, hogy fancy anyukák legyünk 😛 Körbejártam a témát, és úgy láttam, te leszel a mi emberünk, kép és írás alapján döntöttem. 🙂 A barátnőmmel minden évben elmegyünk egy darab nagyobb kiadással járó lányos bulira, ezt testesítette volna meg a te színtanácsadásod. Viszont a barátnőmet sikerült annyira belelkesíteni, hogy végül nem tudta kivárni, hogy nekem is megfelelő időpont legyen, és elment egy másik ismerősével hozzád. Kicsit be is rágtam rá, mi az, hogy a jó kis közös proginkra mással megy. A tanácsadás után felhívott, ő is világos tavasz lett, mint én, és teljesen odáig volt, hogy ez mekkora jó ötlet volt a részemről, és már nagyon várja, hogy menjek én is, elküldte a palettáját, amitől természetesen kikészültem, hogy mégis hogy lehet ezeknek a színeknek örülni, sőt mi több, akár ruhaszínben hordani. Neki tetszett, de hát mi nem gondolkodunk egyformán a legtöbb esetben, fura is, hogy lehetünk 35 éve barátnők 😛

De én amúgy meg voltam róla győződve, hogy csakis tél lehetek, hiszen a ruhatáram 90%-a feketéből állt, és én tök elégedett is voltam vele. Ennek  amúgy több oka is van, hogy miért feketültem be. Egyrészt mert a fekete nagyon jól passzol a szürkéhez és a feketéhez 😛  és mindig kapható fekete ruha. Ez már elve nagyon sok indok a fekete mellett. De a munkám miatt mindig azt éreztem, hogy nekem illik mindig szépen felöltözni, de mellé nem kirívónak lenni, hogy ne rám, hanem a tananyagra figyeljenek a hallgatók (egyetemi oktató vagyok). Amellett a fekete ruha bizonyos távolságtartást is ad a viselőjének, gondolom nem véletlenül a gyász színe. Sokszor meg is kérdezték a munkatársaim is, hogy ugye nincsen semmi baj, mert képes voltam heteken át tetőtől talpig fekete ruhában járni, és komolyan, én úgy voltam boldog.

Felfoghatatlan ma már nekem is 😀

De ez nem volt mindig így egyébként, még egyetemista koromban bátran hordtam a színeket, azokat főleg, amik végül a tanácsadáson a palettámba is kerültek. Egyik „kedves” munkatársam annak idején közölte is velem, hogy nekem talán irodai székből is rózsaszínt kellene venni. Szóval akkor még, ifjonti koromban, ahogy te emlegeted, Zsófi, ösztönösen tudhattam, hogy mi a jó szín nekem.

A gyerekszülés nálam nem hozott nagy változást az öltözködésben, még utána is bátran hordtam színeket, a befeketedést egyértelműen az oktatói előmenetelemhez, és a magasabb beosztáshoz kapcsolom, azt gondoltam, ettől fognak komolyan venni. Erre tett még egy lapáttal a kutatói közösség is, ami a konferenciákon szintén nem a színes ruhák viseléséről híres…

Végül a tesómat vettem rá, hogy jöjjön velem a színtanácsadásra, mondjuk nem kellet sokáig győzködni, ő is egyből lelkes volt.

Rólam még azt kell tudni, hogy egy abszolúte kocka gondolkodású, földhözragadt, és a szabályok(legyenek azok saját szabályok, mint pl a fekete nagyon jó szín, azt kell hordanod, vagy mások szabályai , pl tartsuk be az 50 km/h-t) betartásához végletekig ragaszkodó ember vagyok. Szóval kitaláltam, hogy nekem a fekete a színem, és ez jó, és mindenben engem szolgál, és innentől kezdve csakis feketét hordtam, pont. Hiába mentünk el fent említett barátnőmmel sminktanfolyamra, ahol szintén közölték velünk, hogy tavaszok vagyunk, engem ez nem hatott meg, a szememen elviseltem a rózsaszínt, de a ruháimon nem változtattam.

Szóval elérkeztünk hozzád. A színtanácsadás nekem egy tragédia volt. Nem láttam a színeket, nem értettem, mi az, hogy minden színből van meleg és hideg (hogy van az, hogy a piros lehet hideg? a kék meg meleg?), és a legnagyobb tragédia, hogy nem lettem se tél, se nyár, se semmi olyan típus, aki hordhat feketét.  Kész voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy akkor most hogyan tovább, hiszen a saját magamnak felállított szabály megbukott és volt egy neki tök ellentmondó másik.

Mikor kijöttünk a színtanácsadásról, én eléggé, hm, dühödt voltam. Kijelentettem, hogy ennél nagyobb hülyeséget nem látott a világ, miaz, hogy nekem ezek a cukorkaszínek valók (tesóm óvatosan megjegyezte, hogy szerinte a személyiségemet hivatott ellensúlyozni 😛 nem dobott fel az ötlettel), szörnyű, mi az, hogy valaki, aki nem is ismer, majd meglátja, milyen a jó szín nekem, nem veszi figyelembe a fekete mániámat, kikészültem, kész.  Ez a dühöngés aztán másnapra átcsapott szörnyű bőgésbe. Akkor már a tesóm nem volt ott, azt az uram asszisztálta végig, váltogatva vigasztalt a „ne is törődj vele, neked minden jól áll” és a „azért nézd meg azt a rózsaszínt, az tényleg jól áll!” mondatokkal. Nem tudta szegény, mi lenne a jó magatartás ebben a helyzetben, csak jobb kedvre akart deríteni. De a dühöm addigra már elszállt, és új. logikus szabályt találtam ki magamnak, mert ha már fizettem valakinek, aki ért hozzá, hogy megnézze, milyen szín áll nekem jól, akkor teszek egy próbát és hallgatok rá. Nem véletlen, hogy annyian mennek hozzá. De nekem ezt nehéz volt az agyamig eljuttatni, és szinte megerőszakolni a fekete gondolataimat.

Tehát az új szabálynak megfelelően kiszelektáltam az összes színhelytelen ruhámat. A látvány siralmas volt, talán 2 póló és egy ruha maradt, de elszánt voltam. Elmentem turkálni, mert mondtad, hogy ott sok szín van, és próbáltam „látni” a színeimet. Nem ment. Vettem pár ruhát, de itthon már láttam, hogy nem lesznek jók. Bőgtem. De a szerencse mellém állt, és a zárt csopiból egy lány észrevette a kínlódásomat és írt privát üzenetet, vigasztalt, hogy jó lesz ez, küldött nekem inspiráló szetteket, teljesen ismeretlenül tette mindezt, azóta is hálás vagyok neki, ha nem ír, valszeg nem változtatok semmit a ruházkodásomon. Akkor nekilódultam még egyszer. Elmentem újra vásárolni, és akkor már jobban ment, rátaláltam a színeimre.  Aztán később még jobban és jobban ment az egész. Elkezdtem „látni”.

Külön kiemelném a zárt csoportod szerepét az egészben. Nyilván a kezdő lökést te adtad meg, de ha a csopiban nincsenek a lányok, a biztató szavak, akkor nem tudtam volna ezt végigcsinálni. A teljes ruhatáramat lecseréltem, és majd fél éve nem vettem fel feketét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkám szempontjából szerencsés időben mentem hozzád. Nyáron sokáig voltam szabin, amikor én magam is megszokhattam nyugiban az új színeimet, és így magabiztosan és színesen mentem vissza tanítani szeptemberben. A munkatársaim először furán néztek, de ma már meg is dicsérik a színes szettjeimet, és próbálják ők is szinesíteni a ruhatárukat, tippelgetnek, ki milyen típus lehet.

Konferencián sötétkéket hordok, órát bátran tartok korallban, és minő csoda, egyik hallgató se viszonyul hozzám másként, mint mikor feketében jártam, nem tiszteletlenebbek, ugyanúgy (nem) tanulnak 😉 Szóval nem állt meg a világ a forgásában amiatt, hogy nem fekete a mindennapi ruhám.  És ami nagyon furcsa, hogy egyáltalán nem is hiányzik a fekete. Nyilván a tavaszok feketelevese, a tél hátra van még, de szerintem meg tudom oldani azt is valahogy.

És ami a lényeg, valóban boldogabb vagyok a színekben. Nem gondoltam volna magam sem, és fura is ezt az én számból hallani, de tényleg igaz. Jobb színekkel az élet, és ezt neked (is és magamnak is 😛 ) köszönhetem, Zsófi!

Ez az én történetem a színtanácsadásról. 🙂

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás