Színtanácsadás előtt-után -Móni

Móni több szempontból is egyedi az ügyfeleim között. Egyrészt volt olyan tündér, hogy engedte, hogy befilmezzuk a kendőzését, másrészt pedig azóta is együtt dolgozunk, ő felelős a Zeka Styling grafikáiért. A színkártyákon is közösen szoktunk dolgozni. (A szakmai oldalát itt találjátok)

Móni egyébként egy tündér, egy genetikai lottó gyertes és szinte nem találkoztam még úgy vele, hogy ne mosolygott volna.  Viszont évekkel ezelőtt szinte csak feketét hordott, a haját pedig lelkesen hamvasította. Élénk tavaszként kár volt. Meséljen erről ő, hogy hogyan érezte magát nálam.

Miért kerestél meg engem? Milyen élethelyzetben voltál?

Az én helyzetem picit speciális, mert nem kifejezetten a színtanácsadás miatt keveredtünk kapcsolatba, de ennek az azóta is tartó baráti kapcsolatnak a hozománya lett az is, hogy megmutattad nekem, milyen vagyok a feketében, ami a ruháim nagy része volt, és milyen vagyok a tavasz színekben, vagy más, nem hozzám illőekben. Láttam az arcomon a színt, meg láttam a sápadtságot is.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra? Mik voltak a legnagyobb kételyeid?

Hogy majd kapok ukázokat, és a végén úgyis maradok a feketénél.

Miért engem választottál?

Mert kaptam tőled egy önzetlen segítséget éjjel, amikor már legszívesebben valamit szétvertem volna, nem boldogultam vele és te segítettél megoldani. Csak úgy. Aztán kitaláltuk, hogy készítünk neked egy filmet, én meg közben kapok tőled egy színtanácsadást. Azóta pedig azt látom, hogy egymást támogató, pozitív közösséget is építesz, a találkozókon hatalmas röhögések és sztorizások vannak. Közvetlen, önazonos és nyílt vagy. Ha most kellene döntenem, akkor ezek nekem fontos szempontok lennének.

Hogyan érezted magad nálam?

Eloszlottak a kétségeim, mert láttam, és nem elhinnem kellett, hogy hogy viselkedik az arcom egy-egy szín mellett. Elég szégyenlős lévén magamtól soha nem mentem volna el egy idegenhez. Te valahogy az első perctől nem voltál idegen.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést?

Hogy borzalmasan sokat rontottam az arcszínemnek a feketével, és hogy én ezt grafikusként miért nem láttam.

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?

Lecseréltem a ruháim 70%-át és feleannyit szenvedek, hogy mit mivel vegyek fel.

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?

Sokan megjegyzik, hogy jó rám nézni, ragyogok.

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Hogy egészen más, mint amire számítanak. Felfrissülnek, kicserélődnek, megújulnak és tele lesznek életkedvvel. Hajrá!

Megosztás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás