Nagyon sokan szembesülnek azzal a problémával a tanácsadások után, hogy egy nagyon élénk színtípust hogyan kell átültetni a mindennapi életbe, hogy az ember ne legyen “túl sok” a munkahelyi környezetben. Szerencsére egy idő után Szilvi is ráérzett, hogy minden palettának megvannak a visszafogottabb színei és színkombinációi is. Nem kell azért paradicsom madárnak öltözni, mert valaki megteheti. 🙂
Ő is nyár öndiagnózissal érkezett hozzám. Nem lett lágy típus, de mégcsak hideg sem. Olvassátok el, hogyan érezte magát nálam!
Szilvi:
Anyukám ötlete volt, hogy látogassunk el hozzád. 14 éves korom óta nem élek otthon – először a tanulmányaim, majd a munkahelyem miatt, ezért extra örömmel élünk meg minden közös, csajos pillanatot.
Megpróbáltam bekategorizálni magam a tanácsadás előtt, próbáltam magamra erőltetni az elegáns és visszafogott nyarak tulajdonságait, és értetlenül álltam a tükör előtt a kedvenc “nagyonzöld” blúzomat magam előtt szorongatva, hogy ok, akkor elvileg ez az, ami nem áll jól…?! Majd felvettem egy kellemes, tompakék felsőt a tanácsadásra azt gondolva, hogy milyen büszke leszek majd magamra, amikor kiderül, hogy nyár típus vagyok. (Ó, én balga! :D)
Szerintem már a küszöböt átlépve sejtetted, hogy tavasz vagyok, élénk tavasz. A végén ott álltam a színes kendőimmel a kezemben, mint valami brazil szamba táncos a felvonulás előtt, és azon gondolkoztam, hogy hogy lesz ebből business casual? HR business partner vagyok egy óriásmultinál, tudom, hogy a hozzám interjúra érkezők többsége hányszor öltözik át otthon, hogy vajon jó lesz-e az a ruha, jó benyomást fognak-e kelteni… Mit szólnak majd, ha egy trópusi madár fogadja őket? 😀
Aztán ahogy leülepedtek az új ismereteim a témában, már tudtam, hogy a látszat ellenére nekem is vannak semleges színeim, és egyébként sem kell az összes színt egyszerre magamra vennem, még ha jól is áll – amúgy tényleg! 🙂
Nagyon jó szívvel ajánlom a tanácsadást, sőt, receptre írnám fel minden nőnek és tininek is. Zsófi pedig ahhoz is ért, hogy egy délután alatt varázsoljon barátnőket vadidegenekből. A résztvevők Facebook csoportja pedig egy szuper, trollmentes közösség, ahol bárki bármikor bármiben kérhet segítséget.
A színeim mellett a testalkatelemzés is nagyon hasznosnak bizonyult. Az utóbbi években nagyobb súlyfeleslegtől szabadultam meg, és az egészségemre is jobban figyelek. Sokkal jobb érzés azt mérlegelni, hogy mit emeljek ki magamon, mintsem hogy mit takarjak el. Azt veszem észre, hogy milliószor jobban érzem magam a bőrömben, mint 8-10 évvel ezelőtt.
A tanácsadás óta nem kihívás a ruhavásárlás. Nem korlátként élem meg a színeimet, inkább egy pozitív visszajelzésekkel alátámasztott magabiztosságot ad ahhoz, hogy percek alatt válasszak olyan ruhát, amit rengetegszer és örömmel fogok viselni.
Köszönöm Zsófi, azt is, ahogy anyukám ragyog! 🙂

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás