Szeretnék elmesélni egy történetet neked. Katicáét. Először az én szemszögömből, aztán pedig elmeséli ő a saját történetét. Ez most nem a megszokott csillámpónis, mosolygós, eddig megszokott előtte-utána poszt lesz. 

Katica az egyik első ügyfeleim között volt. Egy csoportos workshop alkalomra jött el az égővörös hajával. Ma is látom magam előtt. Hideg nyárnak kendőztem. Fantasztikusan szépen éltek a szemei a hideg kendőknél. De Katica nem volt boldog a nyár diagnózisával. Próbálgatta a színeit, de valami nem volt kerek. Ennek ellenére Katica ajánlására anyuka tömegek jelentkeztek hozzám. Komplett játszótereket hirdette az igét a színtanácsadásról.

Nálam is telt múlt az idő, kendőztem az embereket ahogy annak idején tanultam. Rengeteg tél és nyár ügyfelem volt. Meleg típus elvétve. Mivel a többi tanácsadónak is hasonló statisztikái voltak, nem gondoltam, hogy bármi gond lenne ezzel.

A legnagyobb változást a saját facebook csoportom létrehozása hozta meg. Végre láttam a nálam járt ügyfeleim fejlődését. Tudtam nekik segíteni a színesedés, változás útján. De voltak emberek, akiknél valahogy nem láttam azt az igazi ragyogást, mint a többieknél. Katica is ilyen volt. Szenvedett a nyár színekben, nem tudta megszeretni őket. Visszahívtam egy másodelemzésre, de még mindig a régi iskolát követve kendőztem és maradt a hideg nyár diagnózis. Én pedig megnyugodtam, hogy mégsem tévedtem.

Időközben már elkezdett változni a látásmódom. Gyanús lett az, hogy ennyire kevés meleg típusom van és elkezdtem utánajárni, hogy mi lehet a gond. Szakmai segítséget kértem számomra hiteles kollégákól és átalakítottam a saját tanácsadásaim menetét és felépítését.

Ebből az időszakból világosan emlékszem egy workshopra, ahol 3 lány volt. Ebből 2 egy testvérpár volt, akik nagyon hasonlítottak egymásra, ráadásul az egyik sminkesként dolgozott és jól látta a színeket és bőrtónusokat. A 3. lányt kezdtem el először kendőzni, ránézésre a régi iskola szerint nyár típus volt. De valami mégsem stimmelt. Ő volt az első olyan típusom, akinek szinte ugyanolyan jól álltak a világosabb tavasz színek, mint a hideg nyár tisztább, világosabb színei. Azt hittem, meghülyültem. Raktam a barackot, az is jó. Raktam a babarózsaszínt, az sem volt rossz. Világos kék szeme volt a lánynak. Körülbelül egy órát kendőztem és képtelen voltam eldönteni, hogy milyen színtípusba tartozik. Megkértem, hogy picit csücsüljön vissza a helyére és megnézzük a másik két lányt is és a végén visszatérünk hozzá. A másik két lány élénk tavasz lett. Egyértelműen gyönyörűek voltak a legerősebb tavasz színekben is.

Ahogy végeztünk, belekeztünk újra az első lány elemzésébe, nulláról. Arra kértem őt, hogy ne figyeljünk semmi mást, mint hogy miben szép. Elengedtem azt a nyomást, hogy minek kellene jónak lennie. Ahogy vettem le róla a kendőket, egyre inkább formálódott egy tavaszosabb kupac a földön, benne néhány nyarasabb színnel. Míg élek hálás leszek annak sminkes lánynak, aki állt mögöttem és bólogatott, hogy nem, nem őrültem meg. Ekkor ismertem fel először a világos tavasz színtípust. Ugyanis a színtanácsadó képzés alatt nem találkoztam ezzel a színtípussal.

Az volt az a pont, amikor rájöttem, hogy amit tanultam, nem biztos hogy jól működik. Nem biztos, hogy az a helyes irány. Ráébredtem, hogy a korábbi hideg nyaraim egy része sem biztos, hogy valóban nyár típus. Elkezdtem elengedi a fejembe táplált “kell”-eket és az elvárt statisztikákat.

Újabb hónapok teltek el. Katica újra visszajött hozzám és belépett a szobába a gyönyörű eperszőke hajával, láttam rajta hogy hazaért. Mint ahogy közben én is. Azt éreztem, hogy végre tényleg látok. Nem amit “kell”, hanem az embert, aki előttem ül. Ő volt a kezdete és a vége egy régi korszakomnak és segített abban, hogy elkezdődjön valami új.

Aznap délután, mikor Katica kiment az ajtón döntöttem el, hogy én ezt nem csinálom így tovább, muszáj szakmailag felelősséget vállalnom a korábbi hibáimért. Aznap este megírtam a Színtanácsadói csernobil című cikkem, a csoportomban és a saját oldalamon is felvállaltam a régi tévedéseimet és megkezdődött egy megtisztulási folyamat a korábbi ügyfeleimnél.  Visszajöttek azok, akik nem érezték jól magukat a színeikben és helyére kerültek a dolgok. Nagyon nehéz hónapok voltak. Belenéztem a szemükbe és mindenkitől elnézést kértem, akinél tévedtem és megpróbáltam kárpótolni őket.

Most, egy év után, ha a csoportomban az ügyfeleimre nézek, csupa ragyogó, fantasztikus nőt látok mindenféle színtípusból, akik harmóniában vannak önmagukkal. Nincs bennem kétség, hogy jól döntöttem, hogy megtettem ezt a lépést.

Katica története végigkísérte az én szakmai fejlődésem. Nagyon hálás vagyok neki, hogy leírta az egész folyamatot, amit együtt éltünk végig. Szerencsés vagyok, mert ez idő alatt nem csak egy ügyfélre, hanem egy barátra is leltem benne.

Hogy miért vállalom fel nyiltan a korábbi tévedéseim?

Mert manapság, mikor a coach után a színtanácsadó lett az új divatszakma, sokan nem érzik annak a súlyát, hogy ez nem csak egy egyszerű öltözködési tanácsadás. Hatalmas károkat lehet okozni, ha nem kellő körültekintéssel, figyelemmel végezzük a munkánkat. Ugyanis itt nem csak a színekről van szó, hanem emberek önértékeléséről, önbizalmáról és nem utolsó sorban lecserélt ruhatárakról is.

 

Tényleg több meleg típus van nálam, mint más tanácsadóknál?

Bizonyára. De az én számomra az a fontos, hogy az ügyfeleim a tükörbe nézve mosolyogjanak és megtalálják önmagukat. Teljesen értetlenül állok az előtt a tendencia előtt, hogy olyan mintha a szakma démonizálna egyes színtípusokat. Nem értem, hogy miért baj, ha valaki meleg, vagyis ősz vagy tavasz típusba tartozik. Vagy bármilyenbe. Folyamatosan találkozom mindenféle színtípussal. Valóban az átlagnál több meleg típusom van, de a telekből sincs hiány. Ami viszonylag ritka nálam, az a nyár típus, bár ők is vannak rendszeresen.

Nem állítom, hogy én tévedhetetlen lennék, ez a bejegyzés sem erről szól. Folyamatosan arra bátorítom az ügyfeleim, hogyha nem tudnak megbarátkozni a színeikkel, jöjjenek vissza és nézzük meg újra, hiszen ember vagyok, én is tévedhetek. Ez a lehetőség a nálam járt ügyfeleknek ingyenes.

Nem felelek meg az itthon tanult iskolának?

Nem és ezt fel is vállalom. Nem szeretnék senkit bírálni vagy szakmai vitákba bonyolódni. Én úgy látom, hogy az itthon tanult látásmód nem működik. Hosszú távon az ügyfeleimen tapasztalt változások nekem ezt bizonyítják.

 

Mi volt az a koncepció váltás, ami megkülönböztet engem és még néhány kollégámat a többi színtanácsadótól?

Harmóniákat keresünk, nem effekteket. Nem eltűntetni akarjuk a természetes bőrtónusod, elnyomni azt, hanem kiemelni és megtalálni azokat az árnyalatokat, amik eltűntetik a bőrhibáid, ráncaid és természetesen szép vagy bennük. Erőlködésmentesen. Akár smink nélkül is.

Nehéz megmondani, hogy mit csinálok másképp, mert papíron mindenki ezt figyeli, de valahogy mégsem. A színtanácsadói tanfolyam alatt végig azt a szemléltet tanuljuk, hogy a sárgás bőrtónus rossz, el kell tüntetni. Pedig sok magyar nőnek természetesen sárgásabb tónusú a bőre. Ezeknél a típusoknál a sárgásabb, melegebb színek tudják azt a ragyogást megadni, amivel igazán szépek lesznek.  A hideg színektől viszont elfárad, bekeményedik, szigorúbb lesz a meleg színtípusok arca.

Hogy ezt más miért máshogy látja? Mást figyelnek. Máson van a fókusz. Villanásokat keresnek. A szemszínt hangsúlyozzák és rettegnek attól, ha sárgásabb tónusú lesz az arc, mert azt tanultuk, hogy az rossz.  (Ez egészen addig el tud menni, hogy természetes sárgás bőrtónusú emberek mennek orvoshoz, mert májbetegnek hiszik magukat, merthogy azt mondták nekik, hogy télként nem lehet sárgás a bőrük. -Igaz történet, valójában tavasz típus volt a lány.)

 

Az ok, ami miatt ezt a cikket megírtam és megkértem Katicát is, hogy ossza meg veletek a történetét, hogy megmutassam azt, hogy mi, színtanácsadók sem vagyunk tévedhetetlenek. Ha a tanácsadás után nem érzed jól magad a színeidben, nem tudsz velük megbarátkozni, akkor nem biztos, hogy veled van a baj. Normális, hogy mindenkinek szoknia kell a saját színeit és hogy vannak olyan árnyalatok, amik akár évek múltán, vagy soha nem épülnek be a ruhatáradba a színtípusodból, de ha hónapok után is a palettád nagy része nem tetszik, nem érzed jól magad benne, akkor lehet, hogy nem stimmel a besorolásod.

A színtanácsadás végén az a cél, ha a kendőidre nézve szerelemes legyél a színeidbe. Kívánom neked, hogy megéld ezt az érzést.

Katica története az ő szemszögéből:

Miért kerestél meg engem? Milyen élethelyzetben voltál?
Egy rendezvényen hallgattam egy történetet tőled, hogy hogyan lettél színtanácsadó, és nagyon szimpatikus voltál. Én meg nagyon magam alatt voltam, nagyjából másfél évvel a kislányom születése után csak szürke ruhákban jártam. Előtte tök jól öltözött, magabiztos nő voltam, de valami a szülés után megváltozott.

Milyen érzésekkel jöttél el a tanácsadásra? Mik voltak a legnagyobb kételyeid?
Szinte teljesen biztos voltam abban, hogy tavasz vagyok, gondoltam, csak a magammal hívott barátnőmet “kísérem el”. Kételyeim nem voltak, nagyon lelkes, és izgatott voltam. Kíváncsi voltam, hogy a terhességtől megváltozott testemen mi mutat majd jól.

Miért engem választottál?
Azon a rendezvényen odamentem hozzád, és azt éreztem, hogy annyira közvetlen vagy, hogy erre a tanácsadásra akár még én is elmehetnék, mert nem baj, hogy nem vagyok sem celeb, sem híresség, vagy ilyesmi, hanem “csak egy anyuka”.

Hogyan érezted magad nálam?
Végig nagyon lazán beszélgettünk, jó volt sok dolgot újra ismételni, én ezekről lebutított verzióban középiskolában már tanultam. A csapat nagyon jó volt, mai napig napi kapcsolatban vagyunk. Imádtam az öltözködős részt.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést?
Hogy végül hidegnyár lettem.
Én jelentkeztem elsőnek, és aztán én nem láttam azt a tükörben, amit Te, és a többiek is. Én azt éreztem, engem a hideg színek sápasztanak, bár a szemem  világított. És mivel óriási szemeim vannak, nyilván elvitte a bulit, és mindenki azt nézte. Az nem hazudott. Mégis sokkot kaptam, és megkértelek, a ws végén hadd nézzem meg még egyszer azt a pár nyár kendőt.

Nagyon csalódott voltam.Ott azt éreztem, hogy elvettek tőlem, nem tudtam azonosulni vele, de mivel eleve elveszítettem magam addigra, így bármi lehetett igaz, még az is, amit én nem hiszek annak.

Mi változott a tanácsadás óta az öltözködésedben, az életedben?

Rengeteg ruhámat cseréltem le, sok cipőmet ajándékoztam el, az ékszereimet is leválogattam csak ezüstökre, még szemüvegem is lett új,  de akárhogy is próbálkoztam, csak nagyon ritkán éreztem azt, hogy ez tetszik. Marad egy két szerelem darab, amik meleg árnyalatúak voltak, és sokszor mégis abban éreztem jól magam.

A hajamat rengetegszer próbálták a fodrászok jól megfesteni, nem egyszer el is rontották, aztán ujra és újra próbálták festeni, hogy jó legyen. De mégsem láttam magam benne, végül annyira tönkrement, hogy fiús rövidre kellett vágássam, ami nagyon fájdalmas veszteség volt..

Mi volt a környezeted reakciója a változásodra? Milyen visszajelzéseket kaptál?

Sokan mondták, hogy milyen szép vagyok. Látták, hogy változásban vagyok, és sokan követtek az utamon. Aztán én is elkezdtem rajtuk látni a változást, de valahogy ők jól is érezték magukat benne. Elkezdtek megnyílni, egyre önazonosabbak lettek, én meg csak kínlódtam a lila, menta, szürke vonalon. Kerestem magamban a hibát, hogy mi lehet velem a baj, hogy nem működök.

Másodelemzés:

Aztán kértem másodelemzést tőled. Ott is újra hidegnyár lettem.. Újra összetörtem. Nem éreztem magaménak sem a szőke hajat, sem azt a “színtelen” palettát. Világ életemben tavasznak öltöztem, és kevésnek éreztem magamon ezeket az árnyalatokat. Elvileg belemehettem a hidegtél színeibe is, és őszintén, ezekben kicsit jobban is éreztem magam, de sminkelnem kellett hozzá, rúzsoznom, hogy látszódjak benne. Mindig volt valami, ami nem tetszett. Ennek ellenére lecserélődött a ruhatáram, a cipőim, és az ékszereim, nagyjából mindenem.

Változás:

Emlészem egy nap a turiban egy sárga fehér csíkos pólót próbáltam fel. Mivel nagyon ritkán láttam hideg sárga színt, és nagyon hiányzott a lelkemnek a sárga, felpróbáltam. És rögtön otthon éreztem magam benne. Emlékszem, milyen jó érzés volt viselni. Meg is vettem. Felvettem hozzá itthon egy jáde zöld sortot, ami a szanálás után mégis megmaradt, és azt éreztem, hogy ez most nagyon jó nekem.

Aztán jött a következő lépés. A hajam. Már nem bírtam tovább a szőkét, az állandó hamvasítást, és azt, hogy rommá tört, le kellett vágatnom. És ott álltam, egy fakó hamvas szőkével, ami ráadásul rövid is és sírtam a tükör előtt, hogy hol van az a csaj, aki szülés előtt boldogan túrt bele a hosszú vörös tincseibe. Nagyon hiányzott. Hiányoztam magamnak. Eldöntöttem, hogy újra vörös leszek. Azonnal elmentem , vettem festéket, és még aznap befestettem. Na akkor sírtam csak igazán, mert azt éreztem, végre magamat látom. Sosem felejtem el, a kislányom akkoriban kezdett el egyre tisztábban beszélni, odajött hozzám, és megölelt: “anya, te olyan szép vagy!” Itt tudtam, hogy az az igaz, amit most látunk, amit én legbelül érzek, és amit 14 éves korom óta tudok. Aztán jöttek a játszótéri anyukák dícséretei, hogy jó volt a szőke, de ez vagyok én. Elkezdtem csak azt a pár dugi ruhámat hordani, amik meleg árnyalatok, és elengedtem a hidegnyár “diagnózist”.

Mi zajlott le a lelkemben:

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi zajlott le benne ebben a folyamatban. Az önbizalmam és a magabiztosságom valahol a szülőszobán maradt, rettenetes szülés élményünk volt. Megtörtem benne. Nem úgy zajlottak a folyamatok, ahogyan illett volna, kicsúszott a kezemből az irányítás, és a sok vesződség után azon kaptam magam, hogy már nincs szavam, csak test vagyok a műtőasztalon és beletereltek egy indokolatlan császárba..

Nagyjából onnan kezdve megváltoztam, már nem én is voltam a fontos, és valahogy ez így maradt. Kezdtem elveszíteni magam, és szenvedve vártam azt, hogy valaki megmondja, hogy mit is kéne csinálnom. Az élet sok területére kivetítve.

És én nem magamra figyeltem, nem a belső hangomra, csak a palettámra és meg akartam felelni valaminek, amivel legbelül nem tudok azonosulni…

Aztán mikor az a sárga csíkos póló a tükörben megmutatta nekem, hogy ki is vagyok, valami átkapcsolt a fejemben. Elkezdtem magam figyelni, elkezdtem a megérzéseimre adni, és elkezdtem egyre jobban érezni magam.   Nagyon jó érzés volt. Újra magamat látni a tükörben, újra magamra találni.

Az újabb találkozó, mikor helyére kerültek a dolgok:

Már nem emlékszem miért, de mentem hozzád, talán olajokat vittem. A meleg színeimmel, az eperszőke hajammal, teljesen szembe menve a hidegnyár elmélettel, de úgy voltam, hogy felvállalom, bujkálni nem akartam. Ezzel voltam önazonos, ezt éreztem magaménak, így odaültem veled szembe az asztalhoz. Beszélgettünk. Megbeszéltük, amiért mentem. Aztán megkértél, hogy üljek már oda a tükör elé, és két kendőt elém téve, csak annyit mondtál: “basszus, te tavasz vagy. ..”

Tudtad, melyik kendőkhöz nyúljál, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy világostavasz  vagyok, minden kendő és rúzs is ezt igazolta. Bocsánatot kértél, megbeszéltük, és én megkönnyebbültem. Azt éreztem, hogy boldog vagyok, mert végre a megérzéseimre hallgattam.

Nagyon nagy tanulólecke volt ez az időszak magamról, hogy miért kellene magamra figyelni, és milyen az, amikor nem hagyom , hogy mások mondják meg, nekem mi a jó. Még aznap coming outoltam a csoportban, ahol azonnal mindenki ledöbbenve ugyan, de helyeselt, hogy igen, tényleg ez vagyok én.

Tudom, lavinát indítottam, de ezzel is csak megéreztem újra az erőmet. Sőt, napról napra egyre jobban élvezem, és mára már bármit kiveszek a szekrényből, jól áll, és bármit osztok meg, mindig bezsebelhetem a dicséretet érte! Ez az, amit érezni kell egy tanácsadás után, nekem is megérkezett az életembe végre. Nagyon hálás vagyok, hogy beláttad a hibádat, és azóta is bármi kérdés van, segítesz nekem.

Barátság már a miénk, amiért mindketten megdolgoztunk! 😀

Mi lenne a tanácsod azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmennek egy színtanácsadásra?

Nézzenek bele abba a tükörbe, és jól nézzék meg amit látnak, és csak akkor álljanak fel abból a székből, ha boldogan állnak fel! 🙂

Fontos kiegészítés a témához:

A színtanácsadás nem terápia. Nem vagyunk képesek mély, lelki eredetű problémát orvosolni. A színek el tudnak indítani egy folyamaton, vagy le tudnak zárni egy önismereti utat, de a belső munkát magadon kell elvégezned. Ha éppen nagyon zaklatott élethelyzetben vagy, nagyon nem találod önmagad, nem biztos, hogy a színtanácsadás az első lépés amit érdemes megtenned. Lehet, hogy a folyamat kezdetén egy coach vagy egy pszichológus sokkal többet tud segíteni neked, mint én.

Nagyon sokszor látom, hogy a saját színeink felvállalására meg kell mindenkinek érnie. Oda kell érnünk lelkileg is. Az, hogy felvállald magad és látszódj a szürke utcákon, egy döntés. Csak akkor érdemes színtanácsadásra jönnöd, amikor már nyitottan tudsz a tükör előtt ülni és nem félsz meglátni a valódi önmagad.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás